LEADER Döbröközön


 

Döbrököz Község Önkormányzata és a Tolnai Hármas Összefogás Egyesület közös községi fórumot tartott 2008. július 17-én 17 órakor a Polgármesteri Hivatalban.

A fórum célja volt:

 

- A LEADER program és a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia széleskörű megismertetése.

- A vállalkozások és a civil szervezetek és az önkormányzati fejlesztési igényeinek felmérése és összehangolása a pályázati források eredményes kihasználása érdekében.

- Helyi együttműködések elősegítése.

 

Szili Lajosné polgármester köszöntője után Dobos Károlyné elnökségi tag ismertette röviden a fórum célját, majd Farkas Ferenc mikrotérségi irodavezető egy Döbrököznek készült diasort vetített, mellyel ismertette a LEADER programot és a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiát.

 

 

A fórumra minden döbröközi vállalkozó meghívót kapott, akik közül csak néhányan jöttek el. Ugyanakkor képviseltette magát a Hagyományőrző Alapítvány, a Gyermekeinkért Alapítvány, a helyi Polgárőrség, mint civil szervezetek.

 

 

Gyakorlatilag most kell megfogalmaznunk, hogy mit szeretnék e program keretében megvalósítani. Óriási, 1,3 milliárd Ft összeggel gazdálkodhatunk a térségben. Pályázhat bárki pl. helyi vállalkozások létesítésére, a működő vállalkozások versenyképességének javítására és a munkahelyteremtés ösztönzésére, turisztikai fejlesztésekre, ifjúsági programok megvalósítására, táboroztatásra és sok minden másra is. A részletes lehetőségek megtekinthetők itt. Ugyanakkor kinek-kinek fantáziájára van bízva, hogy mit szeretne csinálni, mibe akar belevágni, tehát a témák bővíthetők, ill. megtalálhatók azok a kapcsolódási pontok, melyek illeszkedhetnek a LEADER programba. A helyi vállalkozókat megkeresik majd ismét, begyűjtik ötleteiket, feltérképezik tevékenységi körüket. Az így létrejött adatbázis segítséget nyújt majd a vállalkozók piacra jutásához, tevékenységi körük bővítéséhez, végső soron a vidék, és ezen belül térségünk fejlődéséhez.

 

Ötletekkel kérdésekkel lehet fordulni:

 

Farkas Ferenc irodavezetőhöz

Hőgyészi mikrotérségi LEADER iroda

Hőgyész, Polgármesteri Hivatal emelet

7191 Hőgyész, Kossuth Lajos u. 1.

74/588-070

20/598-5283

farkasf@gmail.com

 

Helyben: Szili Lajosné polgármesterhez.

 

 

 

<<< vissza <<<