Hat vár hat rád 2015.

Címkék: Hírek, események

Hagyományteremtő szándékkal elindult a "Hat vár hat rád" elnevezésű túra.

 

Június 27-én reggel közel 170 fő indult útnak Döbröközről, hogy teljesítse a „Hat vár hat rád túrát”. A túrázók egy része regisztrációs feladatának már a túra megkezdése előtt eleget tett, ők biztosak voltak abban, hogy ez az „A túra, ami nem várhat!”.De ez a gondolat beigazolódott a döbröközi regisztrációs sátornál a túra napján újra, ahol 14 fő regisztráló segítette a további nagyszámú túrázó regisztrációs lapjának kitöltését, amely a túra megkezdésének egyik feltétele volt.

Miközben a túrára készülődés előfeltételei zajlottak, hagyományainkat ápolva likas kaláccsal kínáltuk vendégeinket, s talán volt olyan, akinek a tarisznyájába is került e finom kalácsból a nagy útra. Szomjukat, ha nem is édes borral, de finom, édes teával olthatták vendégeink.

A regisztrációt követően Szabó Loránd Dombóvár város polgármestere köszöntötte a résztvevőket, majd segítségével egy kis időutazást tehettünk gondolatban a XVI. századba, amikor is a dunaszekcsői Herczegh Katalint, Werbőczy István fényes menyegző keretében nőül vette a menyasszony Tolna megyei birtokán, Döbröközön. De e nap főszerepe a középkori időutazás mellett maga a 32 km hosszú túra volt, amelynek fontosabb tudnivalóiról is információt kaphattak a polgármester úrtól a részvevők.

Majd korhű jelmezbe öltözve Gyugyi Péter mint Werbőczy István és Molnár Evelyn mint Herczegh Katalin köszöntötték illendőképpen a nagy út előtt álló túrázókat:

 

"Adjon Isten, jó Urak és nemes Hölgyek! Én, Werbőczy István köszöntelek Benneteket kedvenc udvarházamnál, Debregeszt váránál!Hős vitézek, asszonyok!Járjatok, s nézzétek meg a hat várromot,melyek némelyikébeén is néztem a jó, boros papucs fenekére,s jaj, ott volt ám nagy az asszonyok szemérmetlensége…Uram bocsá’ , majd elfelejtettem,ő itt a leendő, örök hitvesem…Szekcsői Herceg Katalin, a szerelmesem.Kinek özvegységének hála,lett az enyém Debregeszt vára.Volt már ez a vár Kőszegieké, a híres Károly Róberté, Lackfi családé, Zsigmond királyé, a Rozgonyiaké, Újlaki Miklósé, majd a Szerecsen családé.Mily diadal és szerencse,hogy a várnak mégis nálam van a legnagyobb keletje!Tartsatok hát velünk,s ki kiállja az erő- és ügyességi próbákat,részese lehet a Szigeterdőben a nagy dínomdánomnak.Lesz ott vásári forgatag,Lovagi nagy csapat.S én is – múltat idéző szellemként – veletek tartok majd,hogy lássam Imre fiamat.Ottan fogja legyőzni a nagy hadat,Az átkozott török sereget,S közben ihatjátok majd a finomabbnál finomabb,Hideg, habos sereket.Induljatok hát a túra útjára,nézzétek meg csatáim,a koromnak csodáités halljátok az udvarok pletykáit!"

Ezen buzdító szavak után Békési-Marton Csaba lantművész előadásában, két szerelmes dalt hallgathattak meg búcsúzóul az indulásra kész résztvevők.

Ezt követően Farkas Edit polgármester asszony köszöntötte a megjelenteket, kívánva számukra jó utat, sok élményt. Köszöntőjét azzal a gondolattal zárta, hogy bízik abban, hogy e hagyományteremtő kezdeményezés jövőre folytatódik.

Nyolc órakor, - köszönhetően a Zrínyi Miklós Hagyományőrző Egyesület tagjainak - a „török fegyverek ropogása” jelezte, hogy elérkezett az idő, indul a túra.

A túra, amely egyszerre szólt kitartásról, ügyességről, végül, de nem utolsósorban ismeretszerzésről – hiszen a túrának köszönhetően számos új és hasznos természeti és történelmi információval gazdagodhattak a résztvevők.  

12512298_1658158177766463_2470912310537204342_n.jpg13.jpg14.jpg15.jpg2.jpg3.jpg4.jpg5.jpg6.jpg7.jpg8.jpg9.jpg|INDEX:1|TITLE:2.jpg]

« Vissza a hírek listájához

« Vissza az előző oldalra

Ugrás a fejlécre
Ugrás a navigációra